Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Maruzsa Tibor

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Maruzsa Tibor

Tízéves korában kezdett kürtöt tanulni. Első zeneiskolai tanára, bátyja Maruzsa János volt. Az érettségit a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában tette le, Kökényessy Miklós irányítása alatt.
Diplomáját, 1983-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte Lubik Zoltánnál.

1982-től 10 évig a Magyar Állami Operaház negyedik kürtöse volt. 1985-ben Stockholmban, a Világzenekarban játszott.

Nyolc évig tagja volt a Budapesti Vonósok együttesének. Számos kettősverseny-felvételt készített Kubina Barnabással (D.S.O. Berlin) és Friedrich Ádámmal.
Gyakran fellép natúrkürtösként is. 1989 és 1995 között tagja volt a bécsi Wiener Akademie együttesnek. Több ízben részt vett az ugyancsak bécsi Concentus Musicus együttes munkájában, Nicolaus Harnoncourt vezényletével.

1992-től 2000-ig tagja volt a Budapesti Fesztiválzenekarnak, második és negyedik kürtösként.

1996-tól a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola kürttanára.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar negyedik kürtöse 2000 szeptembere óta.

Tagja a Budapest Fesztivál Kürtkvartett-nek. Az együttes 1993-ban alakult a Budapesti Fesztiválzenekar négy fiatal művészéből. 1995-ben az együttes részt vett egy nemzetközi versenyen Németországban, ahol második díjat nyert. A kvartett számos hazai hangverseny mellett rendszeresen fellép külföldön is.
Többször koncertezett Franciaországban, Luxemburgban, Spanyolországban, Svájcban, Észtországban, Finnországban, Németországban, Angliában, Kínában valamint Japánban. 1996-ban a Hungaroton Classic megjelentette a Budapest Fesztivál Kürtkvartett első CD lemezét „CORNOLOGIA” címmel, amely itthon és külföldön egyaránt kedvező visszhangra talált. 2000 májusában adták ki második CD-jüket mely a „CORNOLOGIA 2(000)” címet viseli.

Visszaugrás a navigációhoz