Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Winkler Balázs

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Winkler Balázs

Winkler Balázs 1970. november 18-án született Budapesten. Zenei tanulmányait 6 éves korában kezdte, Pejtsik Árpád cselló tanszakán. 4 év gordonkázás után trombitálni, Inhoff Edénél, a Magyar Állami Hangversenyzenekar szólótrombitásánál kezdett, majd később a Bartók Béla Konzervatóriumban is az Ő növendéke volt. 1984-ben a Zalaegerszegi Országos trombitaversenyen első helyezést ért el. 1989-től 1995-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója Szűcs Zoltán növendékeként.

Egyetemi évei alatt 3 évig a Budapesti Fesztiválzenekar ösztöndíjas trombitása. Ezekben az években lett tagja az After Crying együttesnek is, ahol a trombitálás mellett billentyűsként és zeneszerzőként is működik. A barokk trombitával és a Zink reneszánsz hangszerrel a Zeneakadémia elvégzése után Borsódy László irányításával kezdett foglalkozni. A Sonatores Pannoniae barokk rézfúvós együttesnek megalapítása óta tagja. 1996-tól első trombitása a Vashegyi György vezette Orfeó Kamarazenekarnak. Együtteseivel rendszeres résztvevője nemzetközi koncerteknek, fesztiváloknak.
1997-től tanít a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában.
2004-2007-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetének kamaratanára.
Diplomájának megszerzése után rendszeres közreműködő művésze lett számos magyar és külföldi együttesnek, zenekarnak (Liszt Ferenc Kamarazenekar, Budapesti Vonósok, Concerto Budapest, Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, Capella Savaria, Aura Musicale, Domorchester Graz, Solamente Naturali, Orchestra Lorenzo da Ponte).

2014-től a Magyar Állami Operaház első trombitása.

Visszaugrás a navigációhoz