Építészeink szerződésükben vállalt határidőre leszállították mind az engedélyezési, mind a kiviteli terveket. Itt ki kell emelnem Csernyus Lőrinc, vezető építész mögött álló tervezőirodát – Fülöp Tibor és az Alfaterv 2000 Kft, – akik a tervek feldolgozásában és a szakági tervek (elektromosság, gépészet, akusztika, stb.) elkészítésének koordinációjában hatalmas munkát végeztek.
Eközben jelentős erőfeszítéseket kellett tennem diplomáciai terepen annak érdekében, hogy a Kormányhatározatban szereplő három intézet beruházását ne egy csomagban kívánja kezelni a továbbiakban a támogató, hanem egyenként. Ez azért volt fontos, mert a mi tervezési folyamatunk a másik kettőhöz képest fénysebességel haladt. (Nem tudok róla, hogy a mai napig bármilyen jelentős előrelépés történt volna a másik két iskolában, sajnos) Vagyis ha egyben kezelték volna ezeket, az ránk nézve további jelentős késedelmet jelentett volna. Miután sikerrel szétválasztották a három beruházást, a miénk belépett a kivitelezési közbeszerzés fázisába.
Tudni érdemes, hogy az elmúlt években az állami finanszírozással megvalósuló beruházásokat 700 Millió Forint felett már egy állami szervezet, a Beruházási Ügynökség végzi, elkerülendő a szaktudás és tapasztalat híján a támogatottak botladozását a közbeszerzés és műszaki ellenőrzés ingoványában. Az elkészült tervcsomagot a megrendelő Tankerületi Központ így átadta az Ügynökségnek, akik azokat rendkívül részletesen átnézve még hosszan kínozták pontosításokkal és hiánypótlásokkal a tervezőket.
Ezzel párhuzamosan egy háromoldalú megállapodást volt szükséges aláírni a tulajdonos Önkormányzat, a működtető Tankerület és a Beruházási Ügynökség között. Józan ésszel ez formalitásnak tűnt, de végül ez bizonyult az előkészítés egyik legnehezebben teljesíthető epizódjának. Így a világhálón kevesebb részletet osztanék meg, beszéltem ezekről értekezleteken eleget, a lényeg: több, mint másfél évig tartott ezt a szerződést aláírni. A legnagyobb nehézséget látszólag az okozta, hogy a sokat emlegetett dombormű sorsa mi legyen. A tulajdonos Önkormányzat tudni kívánta a dombormű jövőbeli sorsát és pl. a Memento Park befogadó nyilatkozata nem volt elég megnyugtató számukra, mivel csak tárolni tudták volna, felállítani nem. Végül azzal a kompromisszummal hárult el az akadály, hogy a kivitelező a szobrot leemelését követően az építkezés idejére tárolni fogja, így az Önkormányzatnak további egy éve lesz sorsáról dönteni.
A közbeszerzés ún. feltételes közbeszerzésként eredményesen zárult. A feltételes közbeszerzés lényege az, hogy a nyertes ajánlattevő árajánlata alapján kormány-előterjesztés készül és amint az ajánlatnak megfelelő összegű támogatásról kormánydöntés születik, szerződést kötnek az ajánlattevővel.
Míg a háromoldalú megállapodáshoz másfél év kellett, a Kormánydöntés napokon belül megszületett. Indulhatott volna már akár az ősszel a munka, de még nem volt hová mennünk…
Már kora tavasszal a Tankerületi Központtal elkezdtünk ideiglenes megoldást keresni. Nem fogok minden felmerült változatról részletesen beszámolni, de valóban nagyon sok változatot megvizsgáltunk. Sokáig tartotta magát egy olyan változat, amelyben egy egykori óvoda és két közeli általános iskola bevonásával – három helyszínen – folyt volna a konzi munkája, de mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ilyen megoldás súlyos sebeket ejtene oktatásunkon.
Felmerültek ennél ígéretesebb változatok is, tárgyaltunk a Fővárossal és más kerületekkel, de fogalmazzunk finoman: a közeli választás és a nagypolitika nem könnyítette meg a helyzetünket.
Bár nagyon szerettem volna távol maradni a politikai felhangoktól, de ezt végül mégsem kerülhettük el teljesen, amikor az Egressy úti egykori iskolaépület megüresedéséről értesültünk.
Az épület körül kialakult helyi csörte hangneméről pl. az alábbi két cikk sokat elárul:
https://mandiner.hu/cikk/20211110_lmbtq_genderlobbi_baloldal_zuglo
https://mandiner.hu/cikk/20211123_gender_zuglo
Politikai felhangok nélkül tehát nem úsztuk meg, de végül csak megszületett a pozitív döntés: Beköltözhettünk az Egressy-be. Bár a Tankerület hatalmas anyagi áldozatot vállalt a bérleti díj elfogadásával, helyzetünk megoldódott. Április elsejére elhagytuk a Columbus utcát, átadtuk a Beruházási Ügynökségnek és gyakorlatban is megkezdődhet a munka. Nagy menet volt!