Ahogy ígértem, itt egy lélektanilag fontos és látványos pillanat: feldereng a harmadik emeletünk kontúrja!
A középütt álló magasabb oszlopok között fut a folyosó, azoktól kifelé pedig a termek. A tető szélén álló oszlopok tetején megfigyelhető a tető lejtése: a harmadik emeleti termeinknek „tetőtéri” hangulata lesz. Szeptember folyamán érkeznek az ún. ragasztott fa tartó elemek és felkerülnek a kész acél szerkezetre.
Aztán fotóztam még pár érdekességet! Íme az egykori kéményünk sikeresen megtisztítva, amelyben a légtechnika csövei futnak majd, hogy a termekben mindig legyen friss levegő.
A második emeletről, az egykori 221-es osztályteremből lepillantva igazi történelmi gyöngyszemet találtam, ami egyben heti rejtvényünk is:
A kisterem két bejárata közötti faburkolat alól félénken ránk pislant a múlt! NAGYTAN_CS… Ez mi lehet? Hát elárulom, a megfejtés: Nagytanácsterem. Ó, elvtársak, szinte elérzékenyültem…
Emitt pedig a legutóbb feltárt menekülő-alagút elfalazott bejárata látható (durván félköríves) Ígéretet kaptam arra, hogy az udvar kimélyítésekor az alagút feltárható szakaszát megörökíthetjük (elrettentő például) az utókornak.
Hagyjuk a múltat, irány a jövő! A második emeleti folyosó végén: itt lesz a lift, üvegezett falakkal, kilátással a házak felett egészen a Puskás Stadionig! Hajrá magyarok!