Romlik az idő. Sürgető, hogy minél előbb befejeződjön a szerkezetépítés és zárt térben folytatódhasson a munka. A zárt térnek ellentmond, hogy erre eltűnt minden régi ablak.
Cserében fegyelmezetten várják az aulában az új ablakok, hogy helyükre kerüljenek.
Ahogy átmentem az aulán és megérkeztem a Nagyterem bejáratához, látszik, egy emelettel feljebb a Langbein és az egykori 130-as terem padlója fölött már a mennyezetet betonozzák. Még egy szint és elértük a végleges magasságot.
Ha itt megfordultam, látszik a lenti új aulába vezető lépcső zsaluzata, illetve a lépcső melletti mellvéd vasalása, lassan itt is egy szinttel feljebb lép a szerkezet.
Nézzük meg ugyanezt felülről!
Persze, ha már fent járunk, akkor azt is megnézhetjük, itt mi újság: A folyosó feletti felülvilágító acélszerkezetét ideiglenesen fólia takarja, hogy ne essen be az eső, de nemsokára jönnek ide is az ablakok.