Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Tegyei Zoltán

Szaller István

Kiss Boldizsár

Lendvai György

Monostori Gábor

Bocsák Gábor

Lugosiné Várhalma Vera

Szakgimnáziumi Fúvószenekarunk a Filozófusok kertjében

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Tegyei Zoltán

1989-ben született Budapesten. Alapfokú hegedű-, és zongoratanulmányait követően a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban folytatta képzését, ahol Alföldy-Boruss Csilla irányításával kezdett csembalózni.

2009-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol BA diplomáját 2012-ben vehette át, Horváth Anikó növendékeként. Ez évtől a Bécsi Universität für Musik und darstellende Kunst hallgatója lett prof. Gordon Murray és Augusta Campagne osztályában, ahol 2015-ben diplomázott, mint MA csembalóművész.

 

Rendszeresen vesz részt mesterkurzusokon, Spányi Miklós, Nicholas Parle, Goska Isphording, Johann Sonnleitner, Ketil Haugsand irányításával. Több ízben szerepelt már a bécsi és budapesti Bach héten, a Lange Nacht der Kirchen, a Collegium Pazmaneum, az Ars Sacra, a Börzsöny Barokk Napok, a Művészetek Palotája, a Budavári Bach Fesztivál, valamint a Kapolcsi Művészetek Völgye rendezvényein, fellépett már a Berlini Konzerthausban és Lipcsében is.

A koncertezés mellett a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium csembaló tanára. Orgona és viola da gamba tanulmányokkal képzi tovább magát.

Szaller István

1992-ben született.

Zenei tanulmányait a zeneiskolai évek után a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta Götz Nándor kezei alatt.

Majd ezután fél évet Rigó Sándornál tanult a bécsi Vienna Konservatoriumban. 2012-2018 között a Musik und Kunst Universität der Stadt Wien tanulója, ahol tanárai Lars Mlekusch és Michael Krenn voltak. Itt szerezte meg zeneművész BA és MA diplomáját. 2020-ban végezte el a Debreceni Egyetem zeneművész tanár szakán.

 

Tanulmányi évei alatt rendszeresen részt vett Masterclassokon, ahol testközelből tanulhatott a világ legnevesebb tanáraitól. Ezek közül pár név:

  • Claude Delangle
  • Arno Bornkamp
  • Mario Marzi -Mascus Weiss
  • Vincent David
  • Christian Wirth
  • Mariano Garcia

 

Koncert tevékenységei közül pár:

  • 2018 Szóló koncert, Zágráb Saxophon Congress
  • 2017 Kaposfest nemzetközi kamarazenei fesztivál
  • 2017 Zürich Saxfest
  • 2017 Duna TV: Virtuózok
  • 2015 Strassbourg-i Sax Congress
  • 2012-2016 között minden évben megrendezésre került Vienna Saxfest aktív szereplője.

 

Koncerttevékenységei során szerepelt többek között a bécsi Musikverein Konzerthaus Muth Stephansdom Karlskirche Porgy & Bess termeiben, valamint a Budapesten többek közt a Zeneakadémia – Művészetek Palotája Magyar Rádió termeiben.

Koncerteken játszott már a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a Budapesti Vonósokkal, az UMZE Zenekarral a Concerto Budapesttel, a Budapest Jazz Orchestrával és az Óbudai Danubia Zenekarral, és Vienna Saxophonic Orchestrával.

 

2017 szeptembere óta az Örkényi Cziffra György Művészeti Iskola tanára A 2019-es évtől a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanára.

 

Kiss Boldizsár

Tanulmányok:

2015-2018 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Zeneismeret-Ének-zene tanár TMA

2015 Hanns Eisler Hochschule für Musik, Berlin, tanár: Jörg-Peter Weigle, Erasmus- ösztöndíj

2013- 2015 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Kóruskarnagy MA, tanáraim: Erdei Péter, Párkai István, Somos Csaba

2011-2013 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Zenekarvezető BA, tanáraim: Ligeti András, Gál Tamás

2010-2013 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Kórusvezető BA, tanáraim: Hartyányi Judit, Erdei Péter, Horváth Gábor, Kutnyánszky Csaba

 

Szakmai tapasztalatok:

 2019 januártól Magyarország egyetlen hivatásos nőikarának, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórusnak a karnagya.

Fontosabb koncertjeink:

  1. március 7-én a Zeneakadémia Solti termében. Orbán Gy., Vajda J., Tóth P. művei, ősbemutató: Balogh Máté: Misztótfalusi Kis Miklós vacsorája
  2. március 23-án a Bartók Rádió élőben közvetítette a kórus koncertjét a Rádió 6-os stúdiójából. Reger, Schumann művei.
  3. május 29-én az Országúti Szent István Első Vértanú templomban bemutathattam Andorka Péter: Missa Secunda című művét.
  4. március 11-én a Zeneakadémia Solti termében. Beischer-Matyó T., Tóth P művei, ősbemutató: Andorka Péter: Cantio vernalis.

2016-17 Erasmus+ ösztöndíjjal részt vehettem a zeneoktatás innovatív módszereinek kidolgozására létrejött Kodály HUB projekt budapesti, hágai és glasgow-i workshopjain. Ennek eredményeiről előadást tartottunk csoporttársaimmal a 2018.12.15-16-án, Kodály Zoltán tiszteletére rendezett nemzetközi szimpóziumon, a Zeneakadémia Solti termében.

  1. szeptemberétől a Pax et Bonum Kamarakórus művészeti vezetője, karnagya

2017- Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium, szolfézs – zeneelmélet tanár, 2019 szeptemberétől az iskola Férfikarának karnagya.

  1. szeptember – 2019. július A Magyar Állami Operaház, gyermekkari korrepetitor

2015 – Wekerle-telepi Szent József Kórus, karnagy

2013-2015 Vass Lajos Szimfonikus Zenekar, karmester

2011-2015 Vass Lajos Kórus, másodkarnagy

A 2016/17,  2017/18 és 2018/19-es évadokban ifjúsági koncerteken vezényeltem a Kodály Filharmónia Debrecen zenekarát.

 

Díjak:

2013 Lantos Rezső Karvezető Verseny, I. díj, Közönségdíj

2013 Zeneakadémia Baráti Körének ösztöndíja

2010 IX. Országos Orgonaverseny Salgótarján, Különdíj

 

Mesterkurzusok:

2015-16-os évadban bekerültem a TENSO Choral Association karnagyi programjában, amelynek keretén belül dolgozhattam a Norvég Szólisták Kórusával és a Holland Kamarakórussal, Grete Pedersen és Daniel Reuss professzorok kurzusain.

Továbbá részt vettem 2016-ban az Eszterházy Régi Zenei Napok Karmesterkurzusán, prof. Helmuth Rilling, program: J.S. Bach: Johannespassion.

 Illetve 2016-ban és 2018-ban a Szombathelyi Bartók Szeminárium Karmesterkurzusán, Hamar Zsolt irányításával. Program: Bartók: Concerto for Orchestra, III. Zongoraverseny, Táncszvit, Brácsaverseny, Stravinsky: Tűzmadár-szvit, Muszorgszkij-Ravel: Egy kiállítás képei.

 Ezeken kívül többször dirigáltam Vashegyi György, Marosi László kurzusain.

Lendvai György

Tanulmányok:

1980-84          Budapesti Műszaki Egyetem, Villamosmérnöki Kar – Okleveles villamosmérnök

1985-89          Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, ZTI, Budapest – Zeneiskolai hegedűtanár

1992-94          University of Massachusetts at Amherst (USA) – Hegedűművész (Master of Music)

2001-02          Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar – Kulturális Menedzser

 

Munkahelyek:

1984-85          Országos Villamostávvezeték Vállalat Kutatómérnök

1989-91          Orquesta Sinfonica Nacional de Costa Rica 1. hegedű tutti

1994-               Szent István Zeneművészeti Szakgimnázium Tanár (hegedű)

1994-99          Weiner Kamarazenekar, Szeged Menedzser és 1. hegedű tutti

1995-98          Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatórium Óraadó tanár (akusztika)

1996-97          Szegedi Szimfonikus Zenekar Menedzser

2005-től         MÁV Szimfonikusok Zenekari Alapítvány Ügyvezető Igazgató

 

Tagság:

2006-   Magyar Hangversenyrendezők és Művészeti Ügynökségek Szövetsége – elnökségi tag

2008-   Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége – elnökségi tag

2018-   Magyar Zenei Tanács – elnökségi tag

 

Tapasztalatok, gyakorlatok:

1999-   Somogyi Vonósnégyes – 2. hegedű

2002-   OPUSZ-1 Művészeti Szervező és Szolgáltató Betéti Társaság – Ügyvezető Igazgató

 

Díjak, kitüntetések:    Artisjus Díj 1999, 2003, 2005, 2019

                                    Magyar Érdemrend Lovagkeresztje 2013

Monostori Gábor

1997 és 2002 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Különleges Tehetségek Osztályának tanulójaként Keveházi Gyöngyi és Gulyás István tanítványa volt. Itt 2000-ben Bíró Sári Emlékdíjjal jutalmazták, és elnyerte a Hungaroton által meghirdetett tehetségkutató verseny Nagydíját.

 

2007 és 2008-ban a madridi Reina Sofia Escuela Superior de Música kamara főtanszakos hallgatója, ahol Ralf Gothóni és Eldar Nebolsin mellett rendszeres kurzusok keretében több ízben dolgozott Menahem Pressler és Bruno Canino irányításával. Ez idő alatt számos koncerten játszott kamaracsoportjával (Grupo Metamorfosis) Spanyolország-szerte, többek között a madridi Auditorio Nacional kamaratermében. Két ízben vett részt a Encuentro de Música de Santander fesztiválon, ahol Radovan Vlatkovic kürtművész partnereként lépett fel.

 

2009-ben Falvai Sándor és Némethy Attila irányításával szerezte művésztanári diplomáját a Zeneakadémián, majd 2010-től 2013-ig az Egyetem Doktoriskolájának ösztöndíjas hallgatója lett. Doktori fokozatát 2018-ban szerezte meg, disszertációját Frederic Chopin műveinek posztumusz közreadójáról, Julian Fontanáról írta.

 

2008. szeptemberétől tanít a budapesti Szent István Zeneművészeti Szakgimnáziumban, ahol 2015 és 2018 között az iskola igazgatóhelyettese volt. 2018-tól középfokon végzett munkája mellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene Tanszékének adjunktusa.

 

Bár pályájának fontos középpontja pedagógiai tevékenysége, zongoraművészként is aktív. Rendszeresen szerepel szólistaként és kamarazenészként egyaránt. Fellépett szólistaként Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Zeneakadémia Nagytermében, rendszeres közreműködője kortárszenei bemutatóknak.

Feleségével, Újházi Gyöngyi csellóművésszel önálló kamarazenei sorozatot szerveznek.

Bocsák Gábor

Hegedű tanulmányaimat a Szent István Király Zeneiskolában kezdtem hét éves koromban.  Szirom Aranka és Földesi Lajos voltak a tanáraim.

A Konzervatóriumban Halász Ferenc, a Zeneakadémián pedig Kertész István osztályába jártam.

1995-ben diplomáztam, a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével, és ettől az évtől kezdtem tanítani is, először itt a Zeneiskolában, majd a Konzervatóriumban.

2000-ben kineveztek a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertmesterévé, amit a következő évben  abbahagytam, és egész állásban kezdtem tanítani.

Zeneiskolai szinten növendékeim kétszer nyertek második díjat az Országos Bartók Béla duó versenyen, ahol tanári különdíjat kaptam. 2019-ben egy növendékem szintén második lett az Országos Koncz János Hegedűversenyen, ahol szintén tanári különdíjat és a Fesztivál Akadémia különdíját is megkaptam.

Szakgimnáziumi növendékeim közül eddig mindenki bejutott valamelyik felsőoktatási intézménybe, legtöbben a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre.

Tanári pályámon nagy hatással volt rám Vermes Mária és Makláriné Baranyai Valéria szakmai, emberi hozzáállása. Előadóművészként Takács Nagy Gábor személyisége ragadott leginkább magával, azt a zeneiséget szeretném én is továbbadni a növendékeimnek, amit a vele való közös munkák során megtapasztalhattam.

Pedagógiai munkámban törekszem arra, hogy egységet teremtsek a technika, a hangképzés és a kifejezés tekintetében. Úgy gondolom, hogy ennek a három területnek az összhangja valamint a szeretetteli légkör az, ami segíthet abban, hogy a növendékeim ne csak sikeres, hanem boldog zenészek is legyenek.

 

Lugosiné Várhalma Vera

Tanulmányok:

2007-2011 : Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Doktori Iskola

1997-2001: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, zongora szak (tanárok: Szokolay Balázs, Nagy Péter)

1989-1997: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Különleges Tehetségek Osztálya (tanárok: Esztó Zsuzsa, Szokolay Balázs, Kecskés Balázs)

1987-1989: Liszt Ferenc Zeneiskola, Kaposvár

 

Mesterkurzusok:

2008: Malcolm Bilson mesterkurzusa, Budapest

2001: Kurtág György mesterkurzusa, Budapest

2001: Frankl Péter mesterkurzusa, Budapest

2000: Prof. Amadeus Webersinke mesterkurzusa, Budapest

2000: Szokolay Balázs mesterkurzusa, Keszthely

1991: Kerek Ferenc mesterkurzusa, Baja

1991: Rév Lívia mesterkurzusa, Dunakeszi

 

Oktatói tevékenység:

2001-től: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest

1999-2000: Weiner Leó Zeneiskola, Budapest

2002-2003: Dohnányi Ernő Zeneiskola, Budapest

2012-2014: Guiyang Normal University of Arts (Kína) meghívott zongoratanára

2014-től: Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium tanára

 

Előadói tevékenység:

Szólistaként és kamarazenészként is aktív. Koncerteket adott többek között a Zeneakadémia Nagytermében, a Bartók Rádió Márványtermében, számos vidéki város hangversenytermében, Hollandiában, Németországban és Kínában. Több évig volt kamarapartnere Zsigmondy Dénes (1926-2014) hegedűművésznek, akivel számos koncertet adtak Magyarországon és Németországban. Gyulai Gaál János (1924-2009) zeneszerző, több kamaradarabjának bemutatására és felvételére Verát kérte föl.

 

Versenyek:

1989, 1994: „Reader European Junior Piano Festival”, Hollandia, I. díj

1992: Nemzetközi Zongoraversen, Usti Nad Labem, Különdíj

1990: Országos Zongoraverseny, Nyíregyháza III. díj

1989,1990: Megyei Zongoraverseny, Barcs I. díj

Visszaugrás a navigációhoz