Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Beimli Ákos

Kaján Klára

Novák Eleonóra

Safarek Krisztián

Balázs Gergely

Román Mikola

CSUHA GABRIELLA

Továbbtanulás 2024

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Beimli Ákos

Általános, illetve középiskolai tanulmányaimat Sárospatakon végeztem. Előbbit a Sárospataki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, utóbbit az Árpád Vezér Gimnázium és Kollégiumban. A tanulást és sportot jól sikerült egyensúlyban tartanom, így szereztem meg külön-külön mindkét iskolám, illetve városom „Jó tanuló, jó sportoló” díját. Sportok közül úszásban bizonyultam a legtehetségesebbnek. Egy váratlan lehetőségnek köszönhetően már középiskolás koromban táboroztattam, és úszást oktattam. Az ekkor szerzett apró sikerek, pozitív visszajelzések, impulzusok sarkaltak arra, hogy tanulmányaimat a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem osztatlan tanári szakán (testnevelő tanár, gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár) folytassam. Egyetemi éveim alatt úszóedzői papírt is szereztem. 2021 óta az Aligátor Úszóiskola oktatója vagyok, illetve 2021-ben diplomáztam. 2022-ben lettem iskolánk tantestületének tagja, ahol testnevelőként és osztályfőnökként dolgozom.
Fontos számomra, hogy tanóráimmal, illetve iskolai programok szervezésével élményeket tudjak adni a diákságnak. Két legfőbb eszközöm a humor, és a játék.

„Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani.”

George Bernard Shaw

Kaján Klára

Tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végeztem, majd a német nyelvtanári és a bölcsész diploma megszerzése után az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemen folytattam. A 2007/2008-as tanévben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Fordító- és Tolmácsképző Tanszékén tanultam. Társadalomtudományi és gazdasági szakfordító és tolmács (német nyelv) diplomámat 2008-ban szereztem meg.

A felvidéki Révkomáromban nőttem fel. A kétnyelvű közeg meghatározó volt számomra. Mindennapi életünkben jelen volt mind a magyar, mind pedig a szlovák nyelv. A német nyelvvel ötödik osztályos koromban ismerkedtem meg. Gimnáziumban már tudatosan a nyelvi tagozatot választottam, ahol emelt óraszámban tanultuk a német és a szlovák nyelvet. Az idegen nyelvek szeretete kora gyermekkoromtól jellemez. A szlovák és német nyelven kívül angolul és svédül is megtanultam.

Örülök, hogy a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti iskola pedagógusa lehetek és részt vehetek intézményünk magas színvonalú munkájában. Német nyelvtanárként célom az, hogy a tanulókkal megszerettessem az idegen nyelveket, és hogy általam is megtapasztalhassák a diákok, milyen sokat jelent az, ha valaki több nyelven beszél. Fontosnak tartom, hogy folyamatosan képezzem magam. Munkám során eddig számos magyarországi, ausztriai és németországi továbbképzésen vettem részt. Diákjaimat német nyelvből középszintű érettségire és nyelvvizsgára (Goethe-Zertifikat B2) készítem fel. Osztályfőnökként arra törekszem, hogy összetartó, egymást tisztelő és megbecsülő közösséget alkossunk, hogy segítsük egymást. Célomat minél több osztályprogrammal, közös kirándulással és közös társasjátékkal próbálom megvalósítani.

Köszönöm családomnak, hogy pedagógusi munkám során mindenben támogat, köszönöm három gyermekünknek, hogy általuk sok olyan készséghez, tudáshoz jutok, amelyeket a pedagógusi pályám során nagy mértékben hasznosítani tudok.

Novák Eleonóra

2023 januárjától dolgozom matematika tanárként a szakgimnáziumban.

Hosszú gyakorlatom során a számtalan tehetséges tanuló mellett sokszor találkoztam a matematika terén tanulási nehézségekkel küzdő gyermekekkel is. Tapasztalatom szerint szinte mindenki képes e tárgy alapvető területeinek elsajátítására. Célom, hogy mindenkiből kibontsam azt a legmagasabb szintű tudást a matematika  területén, amelyre ő egyénileg képes.

Mélységesen egyetértek az alábbi gondolatokkal:

Tanár vagyok

 

Attól a perctől fogva, hogy egy gyermek ajkáról felröppent egy kérdés.

Az építész tudja, hogy amit gonddal épít, talán évszázadokra megmarad. A tanár tudja, hogy amit szeretettel és tisztességgel épít, az örökre megmarad.”

                                                                                                          John W. Schlatter

Safarek Krisztián

1999-ben születtem Budapesten. A zenéhez a Magyar Állami Operaház gyermekszólistájaként kerültem közel. A Molnár Antal Zeneiskola és az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola elvégzése után a Szent István Konzervatórium szolfézs-hangkultúra szakos diákja lettem. Már ekkor is lenyűgözött a barokk zene, ezért társhangszernek a csembalót választottam. Horváth Gábor iranyításával tanultam a vezénylés alapjait. Záborszky Kálmán Igazgató Úrtól kaptam lehetőséget a Konzervatórium Vonószenekarának vezénylésére. Ekkor határoztam el, hogy karnagy és karmester szeretnék lenni. Az érettségi vizsga után a budapesti és a kölni Zeneakadémián folytattam a karnagyi-karmesteri tanulmányaimat. Volt Alma Materemben 2023 óta tanítok, Makovecz Pál Igazgató Úr „visszahívására” a Férfikart vezetem.

Versenyeredmények:

I. díj és Különdíj, XIV. Lantos Rezső Karvezető Verseny, 2021

I. díj, Besztercebányai Nemzetközi Karvezető Verseny, 2022

Szakmai tapasztalat:

Karnagy, Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium Férfikara
Karnagy, Kőbányai Szent László templom

Karnagy, Váci Székesegyházi Kórusiskola

Koncertek, projektek karnagyként, karmesterként:

Nemzeti Énekkar, Chorwerk Ruhr, WDR Chor, Kölner Vokalsolisten, Budapesti Erkel Ferenc Vegyeskar, Budapesti Szent István Bazilika Kórusa, Szent István Filharmonikusok, Miskolci Szimfónikus Zenekar, Duna Szimfónikusok

Tanulmányaim:

2014-2018 Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium, szolfézs-hangkultúra szak (tanáraim: Soltész Éva és Németh Ádám)

2018-2021 BA Zenekar-és kórusvezető, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Főtárgytanáraim: Cseri Zsófia, Medveczky Ádám, Ménesi Gergely)

2021-2022 MA Karnagy, Hochschule für Musik und Tanz, Köln – Erasmus ösztöndíj (Főtárgytanárom: Florian Helgath)

2022-2023 MA Karnagy, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Főtárgytanárom: Somos Csaba)

2023- MA Karmester, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Főtárgytanáraim: Medveczky Ádám, Ménesi Gergely)

Balázs Gergely

A Zeneakadémián végeztem 2023-ban ének-zene – zeneelmélet szakon, ugyanettől az évtől megkezdtem a doktori képzésemet. Érdeklődésem sokrétű, melynek mindegyike hozzátesz ahhoz, hogy a szakmámat átfogóbban átláthassam, növendékeimet jobban megértsem. Magánénekesként, kórustagként a koncertpódiumon szerezhettem tapasztalatot, nagybőgősként a zenekari létbe nyerhettem bepillantást, zeneszerzőként pedig a zeneművek működésére lett nagyobb rálátásom. 4. éve tanított szolfézs-zeneelmélet tárgyaimnak az a célja, hogy a felvételi vizsgákra való felkészítésen túl, az órákon szerzett képességek a gyakorlatban is hozzájáruljanak ahhoz, hogy a diákjaim minél jobb kamarapartnerekké, tanárokká, gondolkodni képes és vágyó muzsikusokká váljanak.

Román Mikola

Román Mikola 1987-ben született Munkácson. Első tanára édesapja, Román Iván hegedűművész volt, aki mindmáig a legmeghatározóbb zenei példaképe. Tanulmányait Veszprémben, a Mendelssohn Kamarazenekar koncertmesterénél, Kováts Péternél folytatta. Középiskolai tanulmányai után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, Ábrahám Márta osztályába. Később ösztöndíjasként Amszterdamban tanult, ahol a világhírű Ilya Grubert mentorálásával tökéletesíthette zenei tudását.

Alapítója és koncertmestere a Camerata Pelsonore Kamarazenekarnak. 2017-ben létrehozta vonósnégyesét a Roman Quartetet, amelynek jelenleg is primáriusa. 2018-ben felkérést kapott a Pulzus Vonósnégyes második hegedű szólamának betöltésére.

Évekig tagja volt a Concerto Armonico barokk együttesnek és a Magyar Állami Operaház Zenekarának.

Jelenleg a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar tagja.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen zenekari szólamismeretet tanít.

A 2010-ben Brnóban rendezett Leos Janacek Nemzetközi versenyen 3. díjat nyert vonósnégyes kategóriában, majd ugyanabban az évben 1. díjat a budapesti Weiner Leó Kamaraversenyen.

2021-ben a Filharmónia Magyarország Végh Sándor vonósnégyes program ösztöndíját nyeri meg.

Több olyan nemzetközi fesztiválon fellépett mint a:
Festival d’ Aix-en-Provence (Franciaország),
Kaposfest (Kaposvár, Magyarország),
Clarinetfest Ostend (Belgium),
Euro Music Drama(Szczecin,Lengyelország),
Budapest Quartet Weekend (Magyarország),
Musiques en été (Genf, Svájc),
Ligeti Festival Seoul (Szöul, Dél-Korea)

 

CSUHA GABRIELLA

 

Budapesten születtem. 

1990-ben kaptam egyetemi diplomát szolfézs, zeneelmélet tanárként és karvezetőként. 

Ugyanettől az évtől tanítok a konzervatóriumban, alapító tagja voltam az iskolának. 

2006 óta vagyok az elmélet tanszak vezetője. 

Továbbtanulás 2024

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) 13 fő
További magyarországi zeneművészeti egyetemek 15 fő
Európai zeneművészeti egyetemek 7 fő
Óbudai Egyetem (Hangkultúra szakosok) 3 fő
Más, nem zenei tárgyú egyetemek 7 fő

Visszaugrás a navigációhoz