1989-ben született Budapesten. Alapfokú hegedű-, és zongoratanulmányait követően a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban folytatta képzését, ahol Alföldy-Boruss Csilla irányításával kezdett csembalózni.
2009-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol BA diplomáját 2012-ben vehette át, Horváth Anikó növendékeként. Ez évtől a Bécsi Universität für Musik und darstellende Kunst hallgatója lett prof. Gordon Murray és Augusta Campagne osztályában, ahol 2015-ben diplomázott, mint MA csembalóművész.
Rendszeresen vesz részt mesterkurzusokon, Spányi Miklós, Nicholas Parle, Goska Isphording, Johann Sonnleitner, Ketil Haugsand irányításával. Több ízben szerepelt már a bécsi és budapesti Bach héten, a Lange Nacht der Kirchen, a Collegium Pazmaneum, az Ars Sacra, a Börzsöny Barokk Napok, a Művészetek Palotája, a Budavári Bach Fesztivál, valamint a Kapolcsi Művészetek Völgye rendezvényein, fellépett már a Berlini Konzerthausban és Lipcsében is.
A koncertezés mellett a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium csembaló tanára. Orgona és viola da gamba tanulmányokkal képzi tovább magát.