Régen volt a legutóbbi bejegyzés. Nem akartam látszatoptimizmussal mutogatni formátlan betontömböket és úgy csinálni, mintha látványosság lenne…
Az igazság ugyanis az, hogy kevéssé látványos, gyötrelmes időszak volt a nyár. Rengeteg apró meglepetés bukkant elő a földből az alapok ásása során, mind apróbb módosítás követelt a tervekben, miközben beütött egy mellbevágó energiaválság, ami a mi szempontunkból a lehető legszerencsésebb pillanatban történt, ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni. Mai áron ugyanis pl. ennek az épületnek a fűtése – gázzal – évi több, mint 20 Millió Forintba kerülne, ha nem emelkedik tovább a gáz ára. Ez letaglózó.
Azaz, mielőtt egyetlen csapot, vagy radiátort vásárolt volna a kivitelező lehetőségünk volt ezt a kérdést alapjaiban megváltoztatni. Formálódik az új rendszer, ha minden jól megy olyan iskolánk lehet, amelynek talán egyáltalán nem lesz energia igénye. Ez azért elég jól hangzik!
Na, és valóban túl vagyunk a holtponton is, ugyanis már nem bontunk, bár a törmelék elszállítása folyamatos, de elkezdődött az építés, van végre mit mutatnom!
A múlt héten már kibújtak a földből a kistermet körbefogó oszlopok, amelyek a felettel lévő két próbatermet tartják:
Mára elérte a tető peremét az új fal, hamarosan jöhetnek a gerendák:
(A kooperáció közben bontották a régi ablakkereteket, hallgattam az üveg csörömpölését… Nem volt vidám, de inkább erre gondoltam:)
A belső udvarban is folyik az alapozás, és – a nap híre! – az elvtársak menekülő-alagútja nem volt urbánus legenda, előkerült! Sajnos a képen nem nagyon látszik, de a gödör bal falához támasztott légkalapács körül kígyózó betonvasak az alagút falát erősítették. Végül is vértelen rendszerváltásunknak köszönhetően nem volt rá szükségük… („Tetszettek volna forradalmat csinálni” Antall József)
Aztán felmentünk a tetőre. Íme a feljárat:
Aztán a tetőről visszanézve (képzeljük el, ez a lépcső a könyvtár és a zenetöri terem elé érkezik!):
Aztán nézzünk körül itt fent! A nagytermi szárny sík tetejének új szigetelése kész, hamarosan kezdődik a Nagyterem hang és hőszigetelése.
A columbus utcai szárny tetejének síkját kiegyengették és leszigetelték, érkezett egy újabb daru (a háttérben) amely a leendő harmadik emelet szerkezeti elemeit emeli fel, és már itt fekszenek katonás sorban, hamarosan kezdődik az új szint szerkezetépítése (a wc nem végleges!):
Minden jel szerint egy hét múlva még látványosabb beszámoló várható!