Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Csík Bernadett

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Csík Bernadett

Először édesapámtól tanultam hegedülni óvodás koromban.
Középfokú zeneművészeti képesítést 1974-ben Budapesten, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kaptam. Hegedűtanárom Hegyi Ildikó volt.

Zeneiskolai hegedű-, szolfézs- és általános iskolai énektanári diplomámat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán 1979-ben kaptam.
Lisszauer Péter osztályában hegedültem.

1989 óta tanítok Zuglóban, a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában.
Nagyszerű lehetőségnek tartom, hogy taníthatok előképző csoportot, hegedűs növendékeket és a zeneiskola szimfonikus zenekarának szekund szólamát. Ez a hármas biztosítja számomra, hogy növendékeim fejlődését hosszú távon is figyelemmel kövessem és irányítsam. Az előképző csoportban kezdem az alapvető készségeket kialakítani, a hegedű órán egyénileg fejlesztem őket, a zenekarban pedig közösségben, egymástól is tanulva alkalmazzák a tanultakat.

Rimóczy Gábornétól tanultam, hogyan lehet az óvodás korú gyerekeket elvarázsolni. Azóta is a legnagyobb kihívást és örömet jelenti számomra. Évről évre, a gyerekek fejlődését és életkori sajátosságait figyelembe véve fejlesztettem ki azt a sajátos módszert, ahogyan megtanítom a legkisebbeket az első lépésekre a zeneiskolában. Nagyon büszke vagyok rá, hogy előképzőseim legnagyobb része hangszert tanul, majd bekerül az együttesekbe, ahol sok éven át együtt zenélünk. Tanítványaim közül többen maradtak zenei pályán, jó néhány növendékem sorsát ma is követhetem, hiszen visszajárnak hozzám beszámolni.

1998-ban sikerült elkészíteni Füzesi Zsuzsával közösen a Zsipp-Zsupp című könyvet, amely a magyar gyermekdalkincs legegyszerűbb dallamait tartalmazza módszertani sorrendben. (Kiadó: Kertek 2000, Budapest; ISBN 963 85888 1 0)

Növendékeimmel többször szerepeltünk sikeresen: a Kodály Zoltán Nemzetközi Hegedűversenyen – Galántán, a Fantast Nemzetközi Hegedűversenyen – Óbecsén, a Törökszentmiklósi Nemzetközi Hegedű Fesztiválon, a Koncz János Országos Hegedűversenyen, a Rados Dezső Budapesti Hegedűversenyen.

Mindig fontosnak tartottam a szakmai továbbképzést. Igyekszem újabb és újabb megoldásokat találni napjaink körülményeihez igazítva.

Visszaugrás a navigációhoz