Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Dénes Balázs

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Dénes Balázs

Gordonkát tanult 1976-1982-ig a Szent István Király Zeneiskolában. Tanárai: Bakos Erzsébet és Téglás Györgyi voltak.
1982-től nagybőgőt tanult, szintén a Szent István Király Zeneiskolában, tanára Schunk László volt.

Középiskolát a Corvin Mátyás Híradástechnikai Szakközépiskolában végezte el 1986-ban.

Sorkatonai szolgálata alatt, 1988-1990-ig a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (ma Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem) Szimfonikus és Fúvószenekarában, majd a Fúvószenekarban B-tubásként és basszusgitárosként működött közre.

Nagybőgő diplomáját 1994-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tagozatán. Tanára: Szentirmai Antal.

1993-tól a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola nagybőgőtanára.

1994-2014-ig tagja a Magyar Posta Szimfonikus Zenekarának, majd a MATÁV Zenekarnak és a Concerto Budapestnek. A zenekar ugyanaz, a neve változott.

2012-től a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar tagja, 2013-tól szólamvezetője is.
Vendégszereplések: Európa számos országa, USA, Kína.

Visszaugrás a navigációhoz