Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Winkler Balázs

Lakatos Barbara

Schunk Lászlóné Kóta Andrea Mária

Lóránt Dorottya

Schuszter Csilla

Majthényi Csilla

Maruzsa Tibor

Mericske Zoltán

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Winkler Balázs 1970. november 18-án született Budapesten. Zenei tanulmányait 6 éves korában kezdte, Pejtsik Árpád cselló tanszakán. 4 év gordonkázás után trombitálni, Inhoff Edénél, a Magyar Állami Hangversenyzenekar szólótrombitásánál kezdett, majd később a Bartók Béla…

Zongoraművészi diplomámat 2012-ben szereztem meg a Liszt Ferenc Zeneművészi Egyetemen (Zeneakadémián) kitüntetéssel. Majd 2013-ban ismételten kitüntetéses Művésztanári diplomámat vehettem át szintén a Zeneakadémián. Tanári pályafutásomat egyetemi tanulmányaimmal párhuzamosan a XIII. kerületi Fischer Annie Zeneiskolában kezdtem….

A körmendi zeneiskolában kezdtem gordonkázni 1969-ben Hajnáné Végvári Ágotánál. A tanárnővel és a hangszerrel való első találkozásom óta gordonkatanárnak készültem. Pejtsik Árpád tanár úrtól kerültem a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolába, Lengyel Endre tanár úr…

Debrecenben születtem, zeneszerető család második gyermekeként. Testvéreim szintén tanultak hangszeren játszani, négyünk közül ketten a zenei pályát választottunk. Zeneiskolai tanulmányaimat 2000-ben kezdtem meg a Simonffy Emil Zeneiskolában, Debrecenben. Első hegedűórám emléke még mindig élénken él…

Zenei tanulmányok: • 1970-74: XVI. ker. Zeneiskola • 1974-77: XX. ker. Zeneiskola • 1977/78: Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola előkészítő tagozat – hegedű tanszak • 1978-82: Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola – hegedű tanszak • 1982-84 ….

1970. március 8-án születtem Budapesten. 13 évesen kezdtem klarinétozni. Három zeneiskolában töltött év után felvételt nyertem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába. Kitűnő zenei érettségit követően a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomáztam 1998-ban. 1992 óta…

Tízéves korában kezdett kürtöt tanulni. Első zeneiskolai tanára, bátyja Maruzsa János volt. Az érettségit a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában tette le, Kökényessy Miklós irányítása alatt. Diplomáját, 1983-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte Lubik…

Az akkor még XIV. kerületi zeneiskolával 1968. évében kerültem szorosabb kapcsolatba, amikor megkezdtem gimnáziumi tanulmányaimat az I. István Gimnáziumban (szent nélkül). Ettől a pillanattól fogva kezdtem el a gimnázium szimfonikus zenekarában ütőhangszereken játszani. Ez a…

Visszaugrás a navigációhoz