- október 29-én születtem Budapesten jelenleg is itt élek a XV. kerületben.
1996-ban érettségiztem a Szent István Király Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnáziumban ahol Schunk László volt a tanárom. Ezek után kerültem Ausztriába egyetemre, itt a Grazi Zeneakadémia / Oberschüztenbe kihelyezett tagozatán gordonművész, zenetanár szakokon végeztem 2005-ben, Mag.art. végzettséggel mindkét szakirányon. Ehhez s végzettséghez egy A és egy C típusú felsőfokú német nyelvvizsgát is kaptam. Az egyetemen Prof. Johannes Auersperg és prof Timothy Dunin voltak a nagybőgő tanáraim.
Ausztriából 2005-ben Győrbe költöztem, ahol a kislányom is született. Győrből 2008-ban jöttem Budapestre tanítani a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolába. Ekkor még csak 9 kis növendékem volt. Ma már igazgatóhelyettesként 10 gyermeket és egy kis csoportot tanítok nagybőgőre.
Egyetemi éveim alatt számos ausztriai együttesben játszottam. Például a Fertődmeggyesen található Operett Szinház- Seefestspiele Mörbisch- zenekarnak 20 évig én voltam a nagybőgő szólamvezető helyettese.
A tanítás mellett 2008. óta állandó tagja vagyok a Szent István Filharmonikusoknak.
- januárban beiratkoztam a Kodolányi János Egyetem Közoktatásvezető és pedagógus szakvizsga képzésére és 2022. januárban szereztem meg itt a végzettségemet.
Nagyon szeretek csapatban, jó környezetben dolgozni. Szívesen fogadom a segítséget, de még szívesebben segítek én magam is, ha meg tudom tenni. Szeretem mindkét mostani munkámat, ami szerencsére nagyon jól összeegyeztethető minden téren. A tanítás egy nagy kihívás és a gyerekkel való foglalkozás nekem is a legnagyobb tanulás. A zenekari munkám pedig az álmom, amiért egyáltalán a zenei pályát választottam anno.