Rovataink:

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Ulicsákné Mikola Éva

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Ulicsákné Mikola Éva

6 éves voltam, amikor édesanyám beíratott a 13. kerületi zeneiskolába. Máig emlékszem a felvételire, a zenei előképző foglalkozásaira, és életem első zongoraórájára is. Nagyon hálás vagyok a zeneiskolában eltöltött évekért, a nagyszerű tanáraimért, akik elindítottak zenei pályámon. A legszebb gyermekkori emlékeim a zongorázáshoz és a zeneiskolához kötődnek, ezért én is kötelességemnek tartom, hogy a rám bízott növendékeknek megpróbáljak hasonlóan szép élményeket szerezni, átragasztani rájuk a zene és a hangszer iránti szenvedélyemet, és hozzájárulni a személyiségük harmonikus kibontakozásához.

25 éve tanítok, a Szent István Király Zeneiskolában végzett munkám mellett 2005 óta zongorakísérő és kötelező zongora-tanár vagyok a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban, ahol zenei pályára készülő középiskolás és OKJ-képzésben részt vevő fiatal felnőtt növendékekkel foglalkozom.

2012 óta vagyok a Szent István Király Zeneiskola tanára, a Lengyel utcai Németh Imre Általános Iskolában tartom az órákat.

A zeneiskolás tanítványaim esetében elsődleges célom az igényes zene megszerettetése, és a gyerekek személyiségének, önkifejezésének fejlesztése, minden esetben alkalmazkodva a képességeikhez, adottságaikhoz. Négy különböző életkorú és érdeklődésű gyermekem nevelése rengeteg tapasztalatot adott, aminek köszönhetően jól boldogulok kicsikkel-nagyokkal egyaránt, könnyen megtalálom a közös hangot velük. Minden tanítványommal a saját tempójában haladok, és a tőlük telhető legjobbat igyekszem kihozni belőlük. A növendékeim többsége sokat és szívesen szerepel a zongora tanszak koncertjein, néhányan versenyezni is szeretnek, ők az utóbbi években több díjat is elhoztak regionális, országos és nemzetközi versenyekről. Rendszeresen tartunk bemutatókat a szülőknek, állandó programunk a karácsonyi és farsangi négykezes-koncert, a közös órákat pedig még azok a tanítványaim is szeretik, akik egyébként félénkebbek, ha mások előtt kell megmutatni a tudásukat.

1997-ben zongoratanári és kamaraművészi, 2007-ben zongorakísérő-korrepetitori, 2019-ben gyakorlatvezető-mentortanári diplomát szereztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, a tanulmányaimat mindhárom alkalommal kitüntetéses oklevéllel zártam.

Több alkalommal nyertem el a legjobb zongorakísérőnek járó elismerést országos és nemzetközi versenyeken:
2007 és 2013: Országos Elek Tihamér Fuvolaverseny, Debrecen
2011: Nemzetközi Fuvolaverseny, Pozsony
2016: Országos Szakközépiskolai Klarinétverseny, Győr
2019: „Femus” Nemzetközi Fafúvósverseny, Szabadka
2019: Országos Szakközépiskolai Szaxofonverseny, Győr

A két munkahelyemen végzett munka mellett szívesen veszek

Visszaugrás a navigációhoz